Az emberiség megtévesztése

 

Minden egy nagy átverés!

Minden egy nagy átverés… a tőzsde, a hírek, az élelmiszerek-, az adók, az egészségügyi rendszer és így tovább. A példák listája végtelen lenne, csak egypár eseményt említenék a múltból. Lance Armstrong kerékpáros g

yőzelmei nyilvánvalóan csaláson alapultak, doppingolás miatt. Schmitt Pál doktori disszertációja plágium volt és a hivatalos 9-11-es Ikertornyok története 1700 építész véleménye alapján nyílvánvaló hazugság.

De mit jelent pontosan az “átverés” ?

Gondolj bele: A beteg-ellátórendszert szándékosan tervezték úgy, hogy rákot okozzon, betegen tartson, közben pedig a hatalmas vállalatokat gazdagítsa, miközben feláldozza az emberi életet.

A pénzügyi rendszer csendben ellopja a pénz értékét végtelen mennyiségű pénzkibocsátás ismert eredményeként. Minél több pénzt nyomtatnak a központi bankok, egyre kevésbé lesz értékes.

A politikai rendszer is teljesen manipulált. A választás lehetősége a jobb-bal paradigmák közt csak illúzió. Minden párt mögött ugyanazok a bankárok állnak, akik arra törekszenek, hogy az ország kormánya eladósodjon, feladja szuverenitását. Mint jelenleg ma Amerikában, Görögországban és Olaszországban megfigyelhető.Vajon Magyarország beadja a derekát az IMF-nek vagy az egyre tájékozottabb lakosság visszavág, ahogy az Izlandon történt?

Az ételt vegyi anyagokkal, adalékokkal mérgezik, mindezzel csökkentve az emberek intelligencia szintjét, abban a reményben, hogy mire a beteg nincstelen lesz, úgyis el fogja felejteni hogy jutott oda és hogy miért is beteg még.

A hírek teljes ferdítésen esnek át. Korábbi CNN riporter Amber Lyon leplezte le a CNN-t azzal, hogy világra hozta azt, ahogy a CNN engedélyezte külföldi terror szervezetekről szóló pozitív hírek leközlését. A meglepő történetet az Alex Jones- Amber Lyon interjúban hallhatjuk angolul. 

https://www.amberlyonlive.com/

Az igazságszolgáltatási rendszer nevetségesen manipulált.Egészségügyi téren például a dr Geréb Ágnes ügyén alapuló otthon szülés folyamatos üldöztetése tökéletes példája az orvosi maffia attól való félelmének, hogy az emberek végül rájönnek arra, hogy a tervezett otthonszülés olyan előnyökkel társul, mint a csökkent orvosi beavatkozások száma és a fokozott anyai elégedettség.

A legtöbb tudományos hír is manipulált. A legtöbb tudományos folyóirat a gyógyszeripar támogatását élvezi, a gyógyszerreklámok pedig jó pénzt hoznak a konyhára. Lassan már majdnem az összes úgynevezett tudományos hír integritását meg lehet kérdőjelezni. A mai “tudomány” gyógyszereket és mérgekkel teli oltóanyagokat nyomat az emberekbe, közben becsmérlően kezelve a gyógyító növényeket és tápanyagokat.

 

 

 

Szabadenergia berendezései és sorsuk

 

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=xDYAud26OLE&feature=g-all

 

Nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést

 


Egy 2009-es ENSZ jelentés szerint a világ lakosságának 1%-a birtokolja a világ vagyonának 99%-át. Ez a tény világosan tükrözi, hogy ebben a gyönyörű világban, rendkívül beteges folyamatok zajlanak.

 

A fogyasztói társadalom, jelenlegi formájában, minden tagját valamilyen hazugságra, vagy valamilyen hazugság eltűrésére kényszeríti. A gazdasági érdekek a média hipnotizáló hatásán keresztül arra buzdítanak,  hogy az emberek a lehető legalacsonyabb ösztöneik szintjén, mélyhipnózisban hozzák meg mindennapi döntéseiket.
    Olyan világban élünk, amelyben a törvényeket a profit írja, a lehetőségeket, a választható irányokat szintén a profit szabja meg, és ha egy-egy fejezet nem sikerül szépre, akkor a profit még a történelemkönyveket is átírja.

A profitmaximalizáló alapelvek mindig is éles ellentétben álltak az emberközpontú, fenntartható ÉLET alapelveivel, emiatt a Világ legtöbb országa akarva-akaratlanul is a pusztulás, leépülés és a halál kultúráját építi.

Az árverseny mindig is hazugságokhoz és rabszolgamunkához vezetett, ezért mára nem csak az a probléma, hogy azok nem tudnak boldogulni akik nem próbálkoznak semmivel, hanem azok se, akik mindent megtesznek a boldogulás érdekében.

Bár a hipnotizáló média elakarja hitetni velünk, hogy nagy problémák vannak, amikre nagyon okos emberek sem találják a megoldást, a szomorú igazság az, hogy a legtöbb problémára rendkívül egyszerű megoldás létezik, csak ez általában éles ellentétben áll a még több profitra és a még nagyobb hatalomra vágyók érdekeivel.

Forrás: https://www.abbcenter.com/gyik/kuldetes/

 

 

Kormányok, szervezetek befolyásolása

 

Az ENSZ, WHO, IMF, NATO, NASA, stb., az akadémiák, mint a Amerikai Akadémia, és  sajnos, a Magyar Tudományos Akadémia is vélhetően a háttérhatalom befolyása alatt áll.. Gyakorlatilag a világ  kormányai, kevés kivétellel, a kezükben vannak valamilyen módon. Ez nem egy újabb trükk, nagyon régóta így van. Gyakorlatilag a társadalmi rendszerek "kitalálása" és bevezettetése is a háttérhatalom műve. Tudott dolog, hogy a kommunizmust ugyancsak ők pénzelték.

Válságok tudatos előidézése: a pénzügyi válságot a háttérhatalom által előaállított virtuális pénz okozta.

Háborúk előidézése és fenntartása ugyancsak kedvenc cselekvési területük. A háttérhatalom már az I. Világháborút is gondosan megtervezte. A II. Világháborúban ugyancsak közrejátszottak. Következik az öbölháború,  s az USA közreműködésével kirobbantott sok százezer halottat és sebesültet, közel 3 millió menekültet „eredményező” véres balkáni összecsapások. A kegyetlen etnikai tisztogatások után pedig  NATO-beavatkozás, ami Magyrországot még jobban érinti. Nem világos, hogy Horvátország, Szerbia vagy Bosznia helyett  miért pont nálunk ütötték fel háttértáborukat az IFOR, majd a KFOR állig felfegyverzett, 10 ezer főre becsült erői. S nem marad el Irak, s talán Irán sem. Ha rajtuk múlik.

Terrortámadásoknak álcázott bűncselekményekkel  saját nemzetük ellen  (amerikai) ellen fordulnak, és háborúk kirobbantását teszik lehetővé (Irak)

Ma már köztudott, hogya  2001 szeptember 11.- i  “terrortámadás” A World Trade Center ikertornyai ellen megrendezett volt.

Több célt  is elértek vele. Egyrészt  “terroristák!”  felkiáltással ellenségképet teremtettek, hogy  az amerikai népet rabszolgasorsra juttassák  a terroristák elleni “védelem” címén. Ma olyan törvény van Amerikában, hogy bárki házában kereshetnek és találhatnak “terroristákat” gyakorlatilag bárkit indoklás nélkül letartóztathatnak és fogva tarthatnak. Másrészt jó indok volt Irak lerohanására.

A kereskedelmi bankok aranya, ami a pénz fedezete kellene legyen, állítólag  a WTC-7 romjai alatt van.

 

Cion bölcseinek jegyzőkönyve

 

 

 

Mi történt valójában 2001. szeptember 11-én? (Drábik János, Tálas Péter)

 

 

Felemelkedés 2012

 

Az ENSZ által támogatott tudós nagyvárosokba zsúfolná az embereket (ez már előrevetíti a chippekkel ellátott, rabszolgaként őrzött emberek totális kontrollját)

 

Miként lehetett fizikailag is a kipusztulás szélére sodorni az ősi, ám máig érően is nagy hatású műveltséget? A válasz roppant egyszerű.
Fizikailag könnyen megsemmisíthető az, aki a békességnek szenteli életét, ebbéli hit járja át tetteit, minden pillanatát. Azt, aki messzemenően óvakodik attól, hogy visszaüssön.

(Domonyi Károly)

 


Jézus tanai - Sumér intelmek

 

A Nagy Globális Felmelegedés svindli

 

A geomódosítás milliók életébe kerülhet, figyelmeztetnek a tudósok! Amit Bill Gates persze nem vesz figyelembe...
Ő, hisz a klímamanipulálási kísérletekben:

A geomódosítás újabban az időjárás befolyásolás kódnevévé vált. Ide tartozik az

égbolt permetezése is, aminek célja elvileg a föld hűtése lenne, a napsugárzás visszaverésével, az ember okozta állítólagos globális felmelegedés hatásának csökkentése érdekében. Számos bizonyíték áll rendelkezésre, ami egyértelművé teszi, hogy ezt a programot évek óta végzik különböző, sokszor azonosítatlan vegyszerek segítségével. A David Keith által Új Mexikóban egy éven belül induló geomódosítási/chemtrail kísérlet során például meteorológiai léggömbök segítségével akarnak kénrészecskéket permetezni a levegőbe, hogy így verjék vissza a napsugarakat. Keith egy multi millió dolláros kutatási alapot vezet Bill Gates számára. A törekvés előmozdítására, Gates, egy kutatókból álló lobbi csapatot is toborzott, akiknek az a feladata, hogy bizonyos kormányoktól további adófizetői pénzeket gyűjtsenek a klímamanipulálási kísérletekhez. A geomódosítást a bolygó és az emberiség megmentésének utolsó reményeként harangozták be annak támogatói. Az igazság azonban az, hogy a geomódosítás komolyan befolyásolhatja az esős évszakokat, így súlyos aszályt eredményezhet. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Bill Gates a globális felmelegedés hamis veszélyét arra használja, hogy ezzel próbálja igazolni az időjárás befolyásolására és/vagy a népesség csökkentésére irányuló törekvéseit.

Pinatubo Modell: mesterséges aszály és éhínség

A Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-ben tört ki, 22 millió tonna kéndioxidot lövellve az atmoszféra felső régióiba, a sztratoszférába. A Rutgers Egyetem által 2008-ban készített tanulmány a Pinatubo miatt keletkezett kéndioxid kibocsátást vette alapul geomódosítási modelljéhez. A kutatók azt mondták, hogy egy ilyen esemény globális hűlést eredményez, bár egyes területeken az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedését és melegedést okozhat, ahogyan az a Pinatubo esetében is történt.

Az SO2 vulkanikus modell alapján a tudósok arra tippelnek, hogy a geomódosítási projektek keretében trópusi vagy sarkvidéki területeken kipermetezett aeroszolok megbolygathatják az afrikai és ázsiai nyári monszunokat, ami több milliárd ember számára okozhat vízhiányt.

A módszer további veszélyei közé tartozik az ózonréteg vékonyodása, és a hidrológiai (hidraulikus) ciklusok gyengülése, ami a folyók vízhozamát és a talaj nedvességtartalmát csökkentheti.

2012-es geomódosítási tanulmány

A Max Planck Intézet vulkáni aktivitás alapján felállított geomódosítási modellekről készített egy igen valószerűtlen tanulmányt, mivel az iparkor előtti időszakra 400%-kal több széndioxid mennyiséggel számol, mint amennyi valójában jellemző volt az adott korban. Ettől függetlenül a tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a geomódosítás komoly mértékben csökkentené az esőzést (15%-kal Észak-Amerikában és Eurázsiában és 20%-kal Dél-Amerikában). A globális csapadék mennyisége összesen 5%-kal csökkenne. Amennyiben valaki nem az anyagi haszon érdekében cselekszik (állami és magántámogatások formájában), felfoghatatlan miért akarná egyetlen tudós is támogatni az elképzelést.

A geomódosítás tényleg melegedést okozhat

A sztratoszféra felső rétegeinek befolyásolása esetén a geomódosítás ténylegesen globális melegedést okozhat. A Bill Gates által finanszírozott tudós lobbi csapat 48, míg az Új Mexikói kísérlet résztvevői 24 kilométer magasságban juttatnának kéndioxid részecskéket az atmoszféra felsőbb rétegeibe.

A troposzféra a Föld légkörének azon legalsó rétege, ahol az időjárási jelenségek nagy része lejátszódik. A Föld felszínén kezdődik és a trópusi területeken 16–18 km magasságig, míg a sarkköröknél csupán 10 km magasságig tart. A troposzféra alsóbb rétege viszonylag sok, vastag fehér felhőt tartalmaz, amelyek hatékonyan verik vissza a napsugarakat, így komoly hűtő hatásuk van. A tervezett kísérleteket azonban ennél is magasabban akarják lefolytatni. Az atmoszféra felsőbb rétegét sztratoszférának nevezik és a közepes szélességi körökön alsó határa 10, felső határa pedig 50 kilométeres magasságban van. Az itt található felhők általában ritkábbak, albedójuk (visszaverődési képességük) alacsonyabb, inkább amolyan hő visszatartó takaróként szolgálnak.

Mindkét kísérlet során SO2 részecskéket juttatnának az atmoszféra ezen rétegébe, amitől ez a takaró elvileg megvastagodna és elméletben növelhetné a melegedést, mivel hatékonyabban tartaná meg a meleget. Ez a Gates projekt céljának pont az ellentéte.

Mit mond a környezetvédelmi hatóság?

Tudva, hogy a környezetvédelmi hivatal (EPA) álláspontja szerint a kéndioxid kibocsátás komoly egészségügyi problémákat okoz, amiért egyébként a szénerőművek bezárását támogatja a kéndioxid kibocsátás csökkentése érdekében, az ember elgondolkozik, hogy a hivatal vajon miért nem kongatta meg a vészharangot a készülő kísérletek miatt. A választ megtalálhatjuk a hivatal saját honlapján, ahol elmondja, hogy a geomódosítással kapcsolatos szabályozói hatalmat az ENSZ-nek és a programokat finanszírozó fejlett országoknak szeretné átadni. Az EPA tehát lemond hatalmáról a nemzetközi érdekeltségek javára. Az a tény, hogy Bill Gates figyelmen kívül hagyja az EPA figyelmeztetését a kéndioxid kezelés veszélyeivel kapcsolatban, vagy azt bizonyítja, hogy az EPA kijelentései eltúlzottak, vagy a környezet védelme helyett más, hátsó szándékok vezérlik.

Globális felmelegedés és az ENSZ hatalma

A globális felmelegedés nem egyéb, mint egy politikai célok megvalósítására használt trükk. A globális felmelegedés egy manipulált tudományon alapuló és az ENSZ klímaváltozási kormányközi testülete által felügyelt csalás. Az ENSZ, saját Biodiverzitás Egyezményével átvette a felügyeletet a geomódosítási projektek felett, ami bizonyos esetek kivételével moratóriumot hirdetett a kísérletekre.

Összegzés

A geomódosítás tehát vagy egy bizonytalan teóriák tesztelésére használt kockázatos vállalkozás, vagy pedig az időjárás, a víz és az élelmiszerellátás felügyeletére és manipulálására irányuló terv.

Ismerve Bill Gates népességcsökkentési kezdeményezéseit és beállítottságát, nem túl merész feltételezés, hogy a geomódosítást inkább az utóbbira használnák, sok millió vagy akár milliárd ember életét veszélyeztetve a folyamatban.

forrás: idokjelei.hu
 
 

H A A R P

 

Szükséges kiemelni, hogy a chemtrai-jelenségnek vannak önálló funkciói – csapadék visszatartása, tudatmódosító szerek, fertőző

ágensek, rákkeltő és egyéb mérgező anyagok kijuttatása, - de van egy nagyon jelentős kapcsolt funkciója is, és ez az un. HAARPprojekthez

kapcsolható, Történetesen a légkörbe kibocsátott aluminium és báriumvegyületekből képzett felhők elektromos

vezetőképessége, ami lehetővé teszi a HAARP elektromagnetikus plazmanyúlványainak kiterjesztését bárhová a Földgolyón. - A

HAARP (ahogyan azt sejthettétek) egy betűszó, a High Frequency Active Auroral Research Program, vagyis a

Magasfrekvenciás Aktív Sarki Fény-kutató Program. Hivatalos álláspont szerint a HAARP egy tudományos törekvés, melynek célja

az ionoszféra viselkedésének és tulajdonságainak tanulmányozása, illetve az eredmények alkalmazása a kommunikációs és

felügyeleti rendszerek kialakításában, polgári és védelmi célokra egyaránt.Azon persze minden józan gondolkodású ember csak

cinikusan mososogni tud, ha azt hallja, hogy a Pentagon évente több tízmillió dollárt áldoz csupán azért, hogy a sarki fényt

tanulmányozza... (a HAARP energiaigénye megegyezik egy ötvenezres városéval; a generátorok naponta mintegy 150-200 tonna

gázolajat égetnek el) A HAARP.kutatásokat Egyesült Államok Haditengerészete (U.S NAVY) és Légiereje (U.S. Airforce) az alaszkai

székhelyű Fairbanks Egyetemmel karöltve finanszírozza, illetve a DARPA (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége), mely

utóbbi szervezet érdekessége, hogy kizárólag az amerikai védelmi minisztérium felső vezetésének van alárendelve, körülbelül 240

munkatársa van, éves költségvetése mintegy 3,2 milliárd dollár. - Funkciók: - 1. Romboló sugárzás : A 180 antenna szükség esetén

létrehozza azt a halálsugarat, amely (az ionoszféraés/vagy a magnetoszféra visszaverő képességét felhasználva) képes akár a

földgolyó másik felén találhatókatonai (vagy polgári) objektum megsemmisítésére, de legalábbis annak elektronikájának

tönkretételére. - 2. Időjárás-befolyásolás és katasztrófák előidézése:(2004. december 26-án az Indiai óceánon egy addig soha nem

tapasztalt erősségű cunami söpört végig, közel negyedmillió halálos áldozatot és több tízmilliárd dolláros anyagi kárt okozva

Délkelet-Ázsia nemzeteinek. 2008. május 12-én, közép-európai idő szerint 08:00 órakor (ott éjfél volt) a HAARP alaszkai

központjában megszólaltak az üzemzavart jelző szirénák, amit a közeli erdőkben bóklászó vadászok és horgászok, valamint a

környékbeliek értetlenkedve fogadtak, hiszen addig ilyesmi nem fordult elő. 28 perc múlva, körülbelül tízezer kilométerre

Gakonától, a kínai Szecsuán tartományban megmozdult a föld, majd a 7,8-as erősségű földrengés okozta katasztrófa nyomán,

mintegy hetvenezer ember halt meg, tovább 400 ezer hajléktalanná vált, húszezer eltűnt a romok, a ledőlt sziklák alatt és a megáradt

folyók vizében. A 2005 augusztusában az USA délkeleti partjaira lecsapó gigaciklon is a HAARP manipulációjának eredménye. Az

egyik csoport szerint az amerikai kormányzat azért idézte elő a 90 milliárd (!) dolláros kárt és 2.500 halottat eredményező vihart,

mert így akarta manipulálni az olajárat, illetve nagyon olcsón akart louisinai és mississippi part menti telkeket vásárolni, ahová

majd kőolaj finomítókat fognak építeni. Egy másik teória azt állítja, hogy „casus belli” volt, tudniillik (többek között) a Katrina

pusztítását használta fel érvként a Bush-kormányzat ahhoz, hogy végigverje a Kongresszuson a teljesen hivatalos időjárásellenőrzési

projektet, és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokat, a HAARP további finanszírozását és a mindehhez

szükséges milliárdokat kicsikarja a képviselőkből. Sikerült neki. 3. Az elektromosság távoli manipulálása: 2003. augusztus 14-én,

helyi idő szerint valamivel délután négy óra után, Kelet-Kanada és az USAé szakkeleti régiójának ötvenöt millió (!) lakosa

egyszerre tapasztalhatta meg, milyen is elektromos áram nélkül élni. New York, Detroit, Toronto és Ottawa körzetében hirtelen

kialudtak a fények, leálltak a légkondik, a liftek, a metrók – egyszóval megállt az élet. Véletlenül (?) a tokiói műszaki egyetem

elektromágneses megfigyelő-laborjában egy éjszakai ügyeletes arra lett figyelmes, hogy Délkelet-Alaszka körzetéből valami

elképesztő, addig sosem látott elektromágneses sugárhullámok áradnak, ráadásul meglehetősen fókuszáltnak tűnő módon

délkeleti irányba. Vagyis pont a Niagara felé – ha már ragaszkodunk a kanadai történethez… Történt mindez kereken tíz

perccel az elektromos hálózat összeomlása előtt. Későbbi hivatalos nyilatkozatokból kideríthető, hogy (az akkor még csak

kezdeti fázisban lévő) HAARP éppen teszt-üzemmódban volt.. 4. Agykontroll : Rendkívül alacsony frekvenciájú hullámok (extremely

low frequency, vagyis ELF-hullámok) gyakorlatilag akadálytalanul képesek behatolni akár a nagytömegű vízbe vagy a talajba is,

egyfajta radarként is alkalmazhatók. -A HAARP-ot úgy alkották meg, hogy ilyen hullámokat közvetlenül is képes kibocsátani.

Márpedig az emberi agy pontosan ilyen frekvencián (3-25 hertz) is működik, úgyhogy távolról befolyásolni lehet a gondolkodást,

vagyis – végső soron – az egyének, csoportok (és államok, hadseregek) tetteit. - Dr. Daniel Winter fizikus

(Waynesville, Észak-Karolina, USA) szerint: A HAARP nagyfrekvenciás energiakibocsátás

 

https://www.youtube.com/watch?v=jHKTC3DPEFY

https://www.youtube.com/watch?v=nP81jQzjuf8

https://www.youtube.com/watch?v=v8d_XxsskzU

https://www.youtube.com/watch?v=vmYIeoyqYx0

https://www.youtube.com/watch?v=UaZpnZXE5Xs

https://www.youtube.com/watch?v=CyE1so0WiGQ

https://www.youtube.com/watch?v=ce6WbXGVZCU

https://www.youtube.com/watch?v=4PIfED-et5Y

https://www.youtube.com/watch?v=rzkARQGrQGc –

 

A valóságban a chemtrail-ek és a HAARP-tevékenység járulnak hozzá leginkább az időjárási,

éghajlati anomáliákhoz, súlyosan rontva a helyzeten. A globális felmelegedés dogmája és

hazugsága alkalmat ad a John P. Holdren féléknek a harácsolásra, a globális hatalom

megszerzésére , elmebeteg elképzeléseik megvalósítására. (Holdren 1997-ben kiadott könyvében,

az Ecosciens-ben, - a vízellátás mérgezését javasolta hogy az emberek tudtukon kívül

sterilizálhatók legyenek. )- A globalisták kiválasztott csoportja ördögi oligarcha és bábszínházi

köntösben ágyazódik

az Egyesült Államok kormányába és bábszervezeteibe – WHO, ENSZ, NATO, stb -

így rángatva bele az EU és más nemzetek kormányait is az emberiség elleni eddigi legsúlyosabb

bűncselekményekbe, ördögi színjátékába!

 

Holografikus képkivetítő rendszer

 

Ébresztő filmek

 

 

 

A mindenféle “demokrácia” valódi arca

 

Miért volt és jelenleg is célja a nyugati világnak az emberi TUDATLANSÁG fenntartása ? Miért CÉLJA a nyugati oktatási rendszernek hogy Ne ismerd meg Önmagad valóságát ill. miért nem része a nyugati , így hazánk oktatási rendszerének sem az Emberi psziché - a Lélek a szellem - az egészséges étrend és az Énünk - Lelkünk valódi viselkedésének a Környezetbe illesztése - ill. az Élet, az Univerzum Törvényeinek megismerése ! Mert aki ismeri az ÉLET, az UNIVERZUM TÖRVÉNYÉT - az Isteni viselkedési normákat - Önmaga Lelkének elvárásait , mely alapvető feltétele az egészségünknek a boldogságunknak , Ő nem lenne része a nyugati világrendszer egyetlen láncszemének , sem oktatásban - sem a kereskedelemben - az orvoslásban - a jogrendszerben - törvénykezésben stb.  Mi az Élet Törvénye : Amit adsz - azt kapsz !

(Posta Bálint)

 

Több részes ébresztőfilm

 

Armageddon küszöbén

 

Hitler és a nemzetközi háttérhatalom

 

 

Ideje megtudni az igazságot a magyar holokausztról!

 

Magyarország (végleges?) megszállása és gyarmatosítása

 

Ma világnézeti semlegesség álcája alatt a nyugati oktatásban annak
pont az ellenkezője zajlik: egy durva, egyoldalú materialista
világszemléletet a szokásosan értelmezett darwinista
fejlődéselmélettel kiegészítve erőltetnek rá az emberiségre. Ennek
ellentmondanak mind a legújabb tudományos kutatások, mind saját
kutatásaim, mind a magyarság ősi szellemi öröksége, amelyek azt
igazolják, hogy amennyiben létezett is az ősrobbanás, azt megelőzően
is kellett léteznie annak az erőnek, amely azt kiváltotta, tehát az
anyag mellett már kezdettől fogva ott volt az élet és az öntudat, mint
a Világegyetem végső alkotó elemei. A mai világra ráerőszakolt kizáró,
kirekesztő, materialista világnézet az, amelybe belenyomorodik az
egész magyarság, és vele együtt az egész világ.

 

Dr. Grandpierre Attila
 

 

A szeptember 11.-i események háttere

 

OSAMA BIN LADEN LIES & TIES
(Did he really work with the CIA?)
https://www.youtube.com/watch?v=O-_gu4AYroc
https://www.youtube.com/watch?v=PAnFtJgDk_0
https://www.youtube.com/watch?v=sbkvz4hezmU&feature=related
https://newsone.com/1205745/cia-osama-bin-laden-al-qaeda/
https://answers.yahoo.com/question/index?qid=20071201170248AAd3rIX

 

Louis Farrakhan üzenete Obama elnöknek

 

 

 

Az emberiseg eltitkolt torténelme

 

Európa történelmének átformálása

 

A kitalált középkor elmélet Heribert Illig nevéhez fűződik, aki szerint az időszámításunk szerinti 614-911 közötti évek (vagyis a kora középkor) nem léteztek, és minden erre a korszakra datált esemény máskor történt meg, vagy egyáltalán nem, az ekkori személyek pedig úgyszintén máskor éltek, vagy kitalált alakok.
Tartalom: - Pap Gábor : Kitalált középkor. Állampolgárság1 - 2 -
- Tóth Gyula: Szkítiától Maghrebig - Kitalált középkor a Kárpát medencében https://www.jzfoto.eoldal.hu/cikkek/a-modern-vilag-legnagyobb-hazugsagainak-leleplezese/kitalalt-kozepkor.html

 

HITLER/MK-ULTRA /OPERATION PAPER CLIP
(Who Funded Hitler? / Mind Control and Nazi's in the CIA?)
https://www.youtube.com/watch?v=h0XAK-z1Oic
https://en.wikipedia.org/wiki/Project_MKULTRA
https://www.michael-robinett.com/declass/c000.htm

 


https://www.youtube.com/watch?v=5kidaUuSt3w
https://www.youtube.com/watch?v=GT7zxzPOmdE&feature=fvwrel
https://www.youtube.com/watch?v=h0XAK-z1Oic
https://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Paperclip

 

Ki ölte meg az elektromos autót?

 

 

A vallás szerepe az emberiség megtévesztésében

 

Lakott sziget - A betiltott film.... MIÉRT? Rájössz Te is,mert nem akarják, hogy erről tudj!

 

Könnyen rádöbbenhetünk, hogy az oktatásrendszerekben a tömegmanipulációk legfőbb arcvonalát a történelem tantárgynak nevezett mesehalmaz képezi. Hogy lehet átírni a történelmet, és ezzel egy téves valóságot közvetíteni a tanulóknak? Ez nagyon egyszerű: tudatosan kihagyják a tényleges források döbbenetes hányadát, ami egy teljesen más történelemképet eredményezne ahhoz képest, mint amit egyébként tanítanak nekik az iskolákban. A legfontosabb halálos tévedés, amit az egyének le fognak szűrni mire elhagyják az iskolát, hogy ők szabadok, és egy demokratikus köztársaság lakosai, attól függetlenül, hogy ez még saját józan eszüknek is ellentmond.

Ébredj fel! Rabszolganevelés: Az oktatásrendszer

 

A megtévesztés a magyarságot különös módon érinti:

 

 
 

Kozsdi tamás vallomása:

Kedves Barátaim!

Egy nehéz gondolattal jöttem vissza. Szeretném megosztani veletek - amely a személyes igazságomhoz áll közelebb, mint ahhoz amit ma sokan gondolnak vagy tudnak.

Az a határozott meggyőződésem lett, hogy a palóc regevilág, amit Paál Zoltán leírt egy koholmány. Hozzátenném hogy megszámlálhatatlan sok részigazságot benne felhasználva.

Az (egyetemes) Arvisurák maga egy páratlan dolog és a munkásságom, melyet nyilvánvalóan a szellemvilág inspirált arra vonatkozott, hogy kiszűrjem mindazt amit lehet belőle és a többivel ne foglalkozzak. Ezt az üzenetet, és felkérést (utasítást) már legalább 2006-ban tudtam, és bár sok jelet is kaptam mégis elhinni, átlátni csak mostanra tudtam.

Igen, a palóc regevilág megszámlálhatatlan sok féligazsága mellett igen sok hamisságot és a valósággal NEM ROKON elemet tartalmaz. Ez a "hivatalos" álláspontom.

Szeretném ha nem így lenne, bár nem fűződik hozzá semmilyen érdekem hogy ne azt mondjam amit látok. Hangsúlyozom hogy nem az Arvisura mint krónikási hagyomány az amiről beszélek, hanem a Paál Zoltán nevével fémjelzett palóc regevilág.

Ehhez néhány megjegyzést tennem kell:
- Paál Zoltánt mindenkor és minden körülmények közt (magánlevelek, kortársaikkal való beszélgetések) egy tiszta embernek ismertem meg. A hiba nem az ő szándékosságában áll tehát.

- Egészen biztosan tudom hogy a titkos szolgálat ami akkor volt alaposan részt vett abban hogy a mű úgy kerüljön a napvilágra ahogyan azt ők szerették volna. Azonban - és ez a dolog rafinériája - olyan hatalmas tudati valóságot fog át még a palóc regevilág is, hogy ennek teljes tudati kontrollját senki nem tudta elvégezni. Így volt tele számos nyílt járattal és forráskóddal, melynek révén bárki rácsatlakozhatott a valós frekvenciákra is, melyek az Arvisurát magát amúgy mozgatják. Ez nem más mint az Élet temploma kisugárzása.

- A palóc regevilágot egy megismerni való munkának csak akkor ajánlanám ha valaki sok időt kíván arra fordítani hogy az igazság nyomába eredjen. Ugyanis ha csak magát a palóc regevilágot vennénk alapul akkor súlyos zsákutcába kerülnénk az igazság tekintetében. Így tehát az alaposság és a kitartó munka az ami kivezethet bizonyos buktatókból. Azt egyenesen ostobaságnak tartanám ha valaki történelemkönyvnek nevezné és azt is hibás koncepciónak tartom ha valaki erre egyházat vagy valamilyen tudományos-nak nevezett kört alapít. A népi hagyományőrzés és regényes emlékezet világába sokkal inkább beleillik.

Azt gondolom hogy Magyarországon egyike vagyok azon keveseknek akik a legtöbb energiát és időt fordították e munka és energetikai / tudati hátterének vizsgálatára. Így a fenti megállapításaimat ennek fényében tehettem.

Az én feladatom az volt, hogy a műben megtaláljam a használható forrásokhoz vezető utakat és járatokat, egyben rákapcsolódjak az Arvisurát is kiárasztó magnetikus központra. Ezt úgy érzem 9 év alatt 2001. nov. - 2010. szept. teljesíteni tudtam.

A palóc Arvisurák kategóriáját a személyes életemben és tudati teremben lezártnak tekintem.

A jövő az, hogy a megszerzett valós járat kódokon át a szín tiszta Élet Temploma forrásjeleket és egy tisztább Arvisurát "áthozni". Paál Zoltán munkássága nélkül mindez ma nem lenne elérhető, de a palóc Arvisurák mint forrás kritikájához a fenti gondolatok hozzá tartoztak.

Kozsdi Tamás, 2010. szept. 6.

Forrás: https://ch-serverhosting.com/postaimre/print.php?type=N&item_id=336

 

 

A biblia hamissága:

Tanuljátok meg, tudásra vágyók: Istenünk-Urunk rendelkezését, melyet ide

írtam.

„Egyetek e fa gyümölcséből, mert ez a TUDÁS FÁJA, melyen át Nektek

égi hatalmat adok. E fa addig termi gyümölcsét, míg megszerzitek mindazt a

tudást és bölcsességet, mely szükséges nektek ahhoz, hogy a Föld Urai

legyetek. Mert nektek adom ezt a földet minden fájával, növényével és a rajta

lévő minden teremtményével. Uralkodjatok rajta, tegyétek azt az én országommá

az én erőm által, melyet Lelketekbe adtam. Szaporítsátok be azt istenfiúkkal

és istenlányokkal azon öröm által, melyet Nektek adok az egyesülés nagy

boldogságában."

Badiny Jós Ferenc

 

Az Ómagyar Mária-siralom meghamisítása

https://nimrodgyermekei.swhu.tk/news.php?extend.34

 

Elhazudták a történelmünket

 

Némettelenítés: Elhallgatott népírtás a második világégés után

 

 

A magyar történelem meghamisítása:

Történelemírásunk ellentmondásosságai, avagy „Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”/Seneca/

„Minden külföldi forrásnál összehasonlíthatatlanul gazdagabbak azok a középkori krónikáink, amiket a népünk múltjáról írtak; valamennyi egy 11. században szerkesztett, de sajnos elveszett őskrónikán alapul. Ebből meríthetett Anonymus, Kézai Simon, Heltai Gáspár”

Mindezek ellenére – a régészetben máig mérvadó – László Gyula a továbbiakban arról a meglepetésről ír, ami az olvasót akkor érheti, amikor azt látja, hogy krónikáink egészen mást mondanak a magyar nép eredetéről, mint nyelvtudományunk.

„Krónikáink a hun-török hagyományt őrzik, azt állítják, hogy Szkítiából jöttünk s a bibliai Nimródnak, közelebbről pedig Attila hun királynak és népének vagyunk az utódai. A nyelvtudományunk ezzel szemben a finnugor származást hirdeti. Ez az ellentét máig kibékíthetetlen. Sajnos a hivatalos álláspont nem akar abba az irányba mozdulni, hogy tisztán láthassunk saját múltunkban. Pedig szinte bombaként robbant 2001-ben az Élet és Tudományban közzétett vizsgálati eredmény, melyben Dr. Béres Judit humánpopuláció-genetikus leírta, hogy a korábbi felvetésektől eltérően nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel. (Hozzáteszem, hogy ezek kormányközi megállapodáson nyugvó vizsgálatok voltak, amelyek lezárása után átírták! a finn tankönyveket…)

Mi lehet a hivatalos álláspont máig tartó mozdulatlanságának hátterében? Egyáltalán hogy alakulhatott ki az, hogy az MTA által hirdetett származáselméletünk ellentétes a mondáinkkal, a krónikáinkkal, régi könyvek leírásaival és a néphagyományokkal?

Ehhez vissza kell mennünk a Habsburgok magyarországi térnyerése kezdetéig. Az 1526-os esztendő nekünk Mohácsot hozta el, nekik pedig a nagy lehetőséget, hogy megszakítás nélkül uralkodhassanak… Uralkodásukat pedig nem csak Sissy bájai, de nemzetünk szabadságharcai is kísérték.

„…A harc aztán áttevődött a szellemi életre is…Abban a királyi udvarban, ahol Mária Terézia azt hirdette, hogy a történelemírás mindig is politika volt és az is marad…

…majd II. József rendelkezése folytán megszüntették a magyar oknyomozó történelem tanítását is.

Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy Napóleon külügyminiszterének, Talleyrandnak a szájából hangzott-e el a következő mondat 1805-ben: „A magyarok becsülik nagyjaikat és büszkék a múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!” Kiszely István szerint 1821-ben Bécsben utasítást adott ki az osztrák kormány, hogy a „rebellis magyaroknak az osztrák történészek írjanak egy olyan őstörténetet, amelyre ez a rebellis nép nem lehet büszke”.

„Az 1840-es évektől nem magyar anyanyelvű, német származású szakembereket helyezett Bécs arra a magyar Akadémiára, amit a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére hoztak létre 1825-ben, gróf Széchenyi István kezdeményezésére. Így lett tagja az a Joseph Budenze, aki miután megkapta a magyar akadémiai kinevezését, tanult meg némileg magyarul, vagy éppen Karl Franz Joseph Schedel, aki magyarországi iskoláztatása alatt tanult meg magyarul és később Toldy Ferencként végezte munkásságát. Hunfalvy Pál, született Paul Hunsdorfer már 1851-ben az Akadémia főkönyvtárosa lett, s legfőbb kitalálója a finnugor elméletnek.”

„A politikai akarat a kiegyezés után is tisztán látható. Harynétól tudjuk, hogy 1876-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter összehívta a magyar nyelvészeket a konferencia végén – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – kijelentette, hogy „nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk”, s ezt követően állami ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést, külföldi tanulmányútra támogatást csak az kaphatott, aki a finn-magyar rokonság igazolására folytatott kutatásokat. Ilyen nyílt politkai nyomás hatására nem csoda, ha a nyelvészeink olyan munkát végeztek, aminek eredményét Padányi ekként foglalta össze: „mindaz, amit nyelvtudományunk múltunkról megállapított, merev ellentétben van mindennel, ami az összes külföldi és hazai kútfőkben található múltunk felől”.

Mi a helyzet ma?

A magyarok krónikájában Glatz Ferenc akadémikus (1996-tól az MTA elnöke) ezzel a mondattal indította az őstörténeti részt: „ A magyarok őseiről Kr.u. 600-ig csak feltételezésekkel beszélhetük a nyelvtörténeti, régészeti, növényföldrajzi kutatások alapján.” Ami biztos – írja – hogy a magyar nép több, genetikailag különböző eredetű népcsoportból alakult ki. E népcsoportok közös nyelve, a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik.”

Az MTA

Az MTA mindenkori elnökének vezetésével felálló konzultatív szerkesztőbizottság vezetésével adták ki a Magyar Nagylexikon sorozatot. Ebben a finnugor népek címszó alatt így írnak: „Évezredek során sokféle hatásnak kitéve alakultak ki, csak nyelvükben található közös szókincs és azonos nyelvtani rendszer utal közös eredetre.” A finnugor nyelvcsalád címszó alatt pedig ellentmondásra lelünk: „a nyelvrokonság nem jelenti feltétlenül a népek rokonságát is”

A ma használt általános iskolai Történelematlasz „ A magyar nép vándorlása és a honfoglalás” oldalán bemutatott térképen az Ural melletti részt feltételezett magyar őshazának (Magna Hungaria) írja le. A hozzátartozó történelemkönyv erről a területről kijelenti: „ A rokon nyelvet beszélő finnugor(uráli) népek és őseink valaha egymáshoz közeli területeken éltek az Ural hegység környékén, annak keleti oldalán.” A gyerekeknek azt tanítják, hogy a vesztes hunok annyira féltek ellenségeik bosszújától, hogy ki sem merték ejteni a hun nevet, hanem székelyeknek nevezték magukat. A magyarok a szomszéd népek nyelvét nem értették, ezért úgy gondolták, hogy ők nem is képesek az értelmes beszédre, azaz némák, s ezt a hitet őrzi a „német” szavunk.

A honfoglalás kérdése. Egy honfoglalás- kettős honfoglalás? Honfoglalás vagy hazatérés?

Avagy kiket találtak itt elődeink?

 

Honfoglalás
 
 
 

Az új kutatási eredmények szerint leginkább saját magukat.

„A Kárpát-medencében az ősi nyelvet az évezredek viharai azért nem tudták elseperni, mert a mindenkor magas népsűrűség ezt kizárta”. A nagyszámú őslakosság és a hódítók arányaira enged következtetni Béresék azon megállapítása is, miszerint az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a magyarok bejövetelével alig változott a térség génállománya. Bakay állítása szerint az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen s amint a Tarih-i Üngürüsz (Magyarország története) és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszélje. Erre mutatnak a Kárpát– medence földrajzi nevei: a nevek döntő többsége színmagyar eredetű, még a régi forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre s ebből csak 102 szláv eredetű.” (Radics Géza)

László Gyula idézi azt a történészi tanítást, miszerint ha a késő avarok egyáltalán fennmaradtak volna Árpádék bejövetele idejére, akkor nyelvükben elszlávosodtak volna. Ezzel szemben ő azt állítja, hogy a „késő avarok” nemhogy szlávul beszéltek volna, hanem bizonyosan magyar anyanyelvűek voltak, hiszen ők a terület névadói. László professzor a „késő avarokat” korai magyaroknak tartja.

A szláv alaplakosság tényét több forrásból is cáfolják. Surányi Dezső írja:

„Ma már bizonyos, hogy a morva- szláv szókincshez képest túlzó volt a szláv földművelés meghatározó szerepének feltételezése, különösen a szőlő- és gyümölcstermesztésünkben, valamint az ekés földművelés kizárólagosan európai gyökerekből eredeztetése, hiszen a kertészeti anyagi kultúránk számos, egyéb forrásból is gazdagodott.”

 

Tatárlaka táblák
 
 

A világ ma ismert legrégibb írásos emlékét az erdélyi Tatárlakán 1961-ben találták. Ezek a helyi agyagból kiégetett írásos agyagtáblácskák 26 agyagszobrocska társaságában kerültek elő, és régi magyar írás jeleit tartalmazzák. Csakhogy a rádióizotópos vizsgálatok szerint ezek 7 ezer éves leletek. A hivatalos tudomány elhallgatja továbbá, hogy a korong és a mellette lévő két másik téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel idősebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák, valamint hogy rokonság áll fenn a Kárpát- medencei és a sumér írásbeliség között… Oppert, Lenormant, Sayce, német, francia, angol nyelvészek állapították meg az 1800-as évek második felében, hogy a sumir nyelv egyenesági leszármazottja a mai magyar nyelv. Sir Leonard Wolley szerint, a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel.

A leleteken lévő írásjelek egy részét ma is ismerjük, rovásbetűknek mondjuk őket. A Föld legrégebbi írásának tárgyi emlékei ezek…Ugyan ezer éve nincsenek általános használatban, de a nép  megőrizte…  legtovább a Székelyföldön.

A Sorbonne egyetem kutatói számítógépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ősi etimonokból. (etimon=valamelyik szó alapformája, amelyből a szó származik). Ezek alapján megállapították, hogy a magyar nyelv 68%-ot, az angol 4%, latin 5%, héber 5%, csendes- óceáni nyelvek 7%, az indiai munda-khol 9%, tibeti szanszkrit 12%, az őstörök, türkmén 26% etimont tartalmaz.

Forrás:https://www.magyarno.com/jaj-annak-a-nepnek-amelynek-tortenelmet-az-ellensegei-irjakseneca/

 

Ami a töri könyvből kimaradt

 

Mózes (illetve valószínűleg a nevében ügyködő stróman és csapata) Yehova kíméletlen kezével megregulázta őket időről-időre. El kell olvasni a Mózes 4. könyvében leírt gyomorforgató „katonai manővereket”, ahogy Yehova a „haza” foglalására kényszeríti őket! Ma is ugyanilyen módszerekkel él és ma is ugyanolyan félelemben – rabként  – tartja saját „népét”! Nem véletlenül, amikor Jézus a zsidókhoz beszél, épp azzal szembesíti őket, hogy „ Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” …. majd értetlenkedésükre így folytatja: „ Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjáról szól, mert hazug és a hazugság atyja. ”(mindegyik idézet János evangéliuma, 8. fejezet!)  Aztán Yahve-Yehova ismertette e szerencsétlen áldozati csoporttal a törvényeit, mihez tartás végett, hogy kell nekik ezután a Földön viselkedniük és uralmuk alá hajtani mindent és mindenkit! Na, nem az egyszerű zsidó nép gazdagodására! Bizony nem! Hanem Yehovának és maroknyi bennfentesének, a managereknek! És itt vég nélkül sorolhatnánk persze, hogy a mai napig, ez a maroknyi bennfentes Yehova-talpnyaló, bábuik milyen intézményekben ülnek (nemzetközi szervezetek, Vatikán, bankcsoportok, multik és a többi), és milyen arcátlan „projektekben” milyen gaztetteket követ el. És miközben kövéredik Yehovával e kis csoport, a mai napiig az általa rabságban és megfélemlítésében tartott „saját népét” használja fel a megosztásra. A kisembert, azokat, akiket koncként és nagybefektetésként odadobtak a haláltáborokba, többek között. Két legyet ütöttek egy csapásra, megszabadultak a becsületes, hazaszerető zsidóktól és a mai napig az ő vérükön gazdagodnak a nap-mint nap benyújtott kárpótlási igényekkel!  Velük hergelnek téged, engem, minket és nyernek újabb-és újabb erőt! Ha már mást nem, de ezt az ördögien cseles manővert felismerd, te nem fogsz gyűlölködni senki emberfia ellen sem! Mit gondolsz, Jézus véletlenül élt közöttük? Oda ment, ahol a legnagyobb volt rá a szükség, a legnagyobb sötétségben tartottakhoz! Ahol tombolt Yehova és nyúzta, kihasználta, felhasználta a „kiválasztott” népét!

 

Lakott sziget - A betiltott film.... MIÉRT? Rájössz Te is,mert nem akarják, hogy erről tudj!

 

A háttérhatalom számára  mindenki terrorista, hogy legyen miért újabb szigorításokat bevezetni, a lakosságot ellenőrizni

 

 

 

 

Összeesküvés gyakorlat WTC USA 2001.09.11

 

"Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat"

 

Megjöttek a Marsról a képek ! A 26. NASA kép viszont meg fog erősíteni és döbbenteni !

 

London

 

https://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/06/london-evakualasara-keszul-az-olimpiat.html

 

Kezdődő háború és a demokrácia, RON PAUL és a szabadság ! A választás illúziója...

https://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/06/kezdodo-haboru-es-demokracia-ron-paul.html

 

Háború vagy béke:

 

 

Első hallásra teljesen értelmetlennek tűnt a sivatag homokjának bombázása. Nem véletlenül irányították a rakétákat mélyen a föld alá. A Bagdadi Múzeumból teljesen tudatosan, listával a kezükben vitték el és vitették el a lakossággal származásunk és ősi múltunk dicsőségét igazoló emlékeit. Az iraki háború egyik valós célja ez volt.
A magyarság egy része a jelenlegi Irakból származik Legközelebbi rokonaink a kurdok. Számos felkelés és a nagyhatalmak számos ígérete ellenére ma sem rendelkeznek önálló állammal. Az Iránhoz, Irakhoz és Törökországhoz tartozó területeken élő kurdok a legnagyobb nép a világon, melynek nincs hazája. A szabadságukért harcoló kurdokat a jelenlegi hatalom negatív ítélettel felkelőknek, lázadóknak nevezi.

 

A Kárpát medence földi paradicsomkert

 

Lehet, hogy Európában háború lesz?

 

Újabb (szeptember 17-én elindult) helikopterhordozó parancsnoki hajó érkezik meg a Perzsa-öbölbe....
Közben az Iráni Forradalmi Erők parancsnoka kijelentette hogy láthatóan, az Irán elleni támadás meg fog történni. Már csak az nem világos, hogy mikor. Ez viszont Izrael megsemmisítését fogja okozni.....

Ottohal László

 

Világunk több frontján forr a levegő és pattanásig feszült a helyzet!

 

Szent István királyról:. Tanultunk róla egyet-mást, - és mint már jeleztem - sok hazugságot fognak mondani majd róla: kereszténység felvétele, államalapító, stb. Még most is ilyenekkel butítanak majd minket, a Szent Jobb körmenet előtti misén is!!
De gondolkodjunk, csak néhány dolgon:
- ha Szent István térítette a magyarokat keresztény hitre, akkor miért írták Cremona püspökének sírkövére 910-ben(!): "Gens hungarorum vedelice Christiana!" magyarul: A magyar nemzet nyilvánvalóan keresztény!
- egy frissen kereszténnyé lett nemzet épp megkeresztelt királyát hogy nevezheti a pápa "a kereszténység legnagyobb védelmezőjének"!?? Mert így nevezte Szent Istvánt! Ez a cím egy régóta keresztény uralkodót illet, aki tisztában van a kereszténység csínjával-bínjával. Vagyis Szent István ilyen volt, régóta keresztény.
- emlékezzünk vissza néhány ünnepünkre, amit tőlünk vett át Róma (pl. Szentháromság ünnepe), és amelyeket át sem vett (több Boldogasszony ünnepünk) Akkor ki térít itt kit kereszténységre??

De nézzük a leginkább elhallgatott összefüggést:
Szent István, miután felvette a keresztény hitet - Ő és a népe - koronát kér a pápától, amit Astrik apát el is hoz. Csakhogy a legendában szereplő "flagitare" ige nem kérést jelent, hanem "visszakövetel"-ést!! Mekkora különbség! Vissza!! (Tehát korábban már itt volt, a mienk volt, a magyar királyé! Vagyis nem Szent István az első király, és nem neki, és nem később készítették a Szent Koronát!!)
Majd a korona-küldés mellett még beleegyezik a pápa abba is, hogy a magyar király beleszóljon az ő - a pápa - utódlásába! (Ez viccnek is rossz.) Vagyis pápaválasztáskor a Szent Koronával megkoronázott magyar királynak vétójoga volt!! Mert mi is történt később:

Az 1879. évi konklávén, amikor XIII. Leót választották meg, a vétójog meghatalmazottja Simor János bíboros, esztergomi hercegprímás volt. Nocsak!
Majd XIII. Leó pápa halála után (1903) utódának a legnagyobb eséllyel államtitkára, Mariano Rampolla del Tindaro bíboros számított. (Szabadkőműves volt!) Csakhogy Rampolla hosszú vatikáni hivatalvezetése kifejezetten a francia érdekeknek kedvezett, és a központi hatalmakat, - a katolikus Ausztriával egyetemben, - állandóan hátrányban részesítette. Ezért az akkori krakkói püspök, egyben bíboros, Jan Puzyna herceg (1842-1911) meggyőzte Ferenc Józsefet a Rampolla elleni vétó szükségességéről, és ezt a császár rá is bízta, imígyen:
"A pápaválasztás harmadik napján a krakkói érsek, Puzyna bíboros hangosan felolvasta a választó testület előtt I. Ferenc József magyar király!! latin nyelvű levelét, amelyben "jure et privilegio antiquo", (régi jogára és kiváltságára!!) hivatkozva megvétózta Rampolla jelölését. Bár a kardinálisok közül sokan tiltakoztak e beavatkozás ellen, Rampollának végül mégis viszsza kellett lépnie, és egy Sarto nevű bíboros lett a pápa, X. Pius néven."

Értjük: régi jog és kiváltság!! (Ezért is kellett a Habsburgoknak a magyar királyi trón!)
Ezekből következik: a magyar király a pápa fölött állt!! Hiszen pl. csak a magyar király kinevezhetett püspököt pápai beleegyezés nélkül.

Hát eképpen emlékezzünk Szent Istvánra, és imádkozzunk hozzá:
Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,
ki voltál valaha Országunk Istápja.
Hol vagy István király? téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben te előtted sírván.
Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei,
búval harmatoznak szomorú mezzej,
lankadnak szüntelen Vitézlő kezej,
nem szünnek iszonyú sírástúl szemej.
Virágos kert vala híres Pannónia,
mely öntöze hiven Szűz MÁRIA.
Kátholika hitnek bő volt szép virágja,
bé homályosodott örvendetes Napja.
Áh! melly nagy változás minden féle Vallás,
már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás,
mint rósát a hivség ugy a Pannoniát
rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát.
Kertésze e kertnek István király vala,
termesztője ennek ő véle meg hala,
Ennek életében élt a Magyar Ország,
ő halála után lett holt eleven ág.
Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid,
hozzád folyamodunk árva maradékid,
Tekénts István király szomorú hazádra,
fordétsd szemeidet régi Országodra.
Reménségünk vagyon benned, s - Máriában,
mint Magyar hazánk(na)k hiv Királynéjában,
Még éltedben ennek minket ajánlottál,
és sz: Koronával együtt föl áldoztál.
Te hozzád Mária Sz. István Királlyal,
Keresztfán érettünk szenvedő Fiaddal,
Árva Magyar Ország sírva fohászkodik,
néked mint Anyánk(na)k igy Panaszkodik."
(1763.)

Éliás József Zsolt

 

 

VALLÁS

Mózes (illetve valószínűleg a nevében ügyködő stróman és csapata) Yehova kíméletlen kezével megregulázta őket időről-időre. El kell olvasni a Mózes 4. könyvében leírt gyomorforgató „katonai manővereket”, ahogy Yehova a „haza” foglalására kényszeríti őket! Ma is ugyanilyen módszerekkel él és ma is ugyanolyan félelemben – rabként  – tartja saját „népét”! Nem véletlenül, amikor Jézus a zsidókhoz beszél, épp azzal szembesíti őket, hogy „ Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” …. majd értetlenkedésükre így folytatja: „ Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjáról szól, mert hazug és a hazugság atyja. ”(mindegyik idézet János evangéliuma, 8. fejezet!)  Aztán Yahve-Yehova ismertette e szerencsétlen áldozati csoporttal a törvényeit, mihez tartás végett, hogy kell nekik ezután a Földön viselkedniük és uralmuk alá hajtani mindent és mindenkit! Na, nem az egyszerű zsidó nép gazdagodására! Bizony nem! Hanem Yehovának és maroknyi bennfentesének, a managereknek! És itt vég nélkül sorolhatnánk persze, hogy a mai napig, ez a maroknyi bennfentes Yehova-talpnyaló, bábuik milyen intézményekben ülnek (nemzetközi szervezetek, Vatikán, bankcsoportok, multik és a többi), és milyen arcátlan „projektekben” milyen gaztetteket követ el. És miközben kövéredik Yehovával e kis csoport, a mai napiig az általa rabságban és megfélemlítésében tartott „saját népét” használja fel a megosztásra. A kisembert, azokat, akiket koncként és nagybefektetésként odadobtak a haláltáborokba, többek között. Két legyet ütöttek egy csapásra, megszabadultak a becsületes, hazaszerető zsidóktól és a mai napig az ő vérükön gazdagodnak a nap-mint nap benyújtott kárpótlási igényekkel!  Velük hergelnek téged, engem, minket és nyernek újabb-és újabb erőt! Ha már mást nem, de ezt az ördögien cseles manővert felismerd, te nem fogsz gyűlölködni senki emberfia ellen sem! Mit gondolsz, Jézus véletlenül élt közöttük? Oda ment, ahol a legnagyobb volt rá a szükség, a legnagyobb sötétségben tartottakhoz! Ahol tombolt Yehova és nyúzta, kihasználta, felhasználta a „kiválasztott” népét!

 

 

Kik irányíják a tömegek lázadását? 

 

Gondolatébresztő az agymosásról

 

VilágPanoráma: Agyonlúgozott agyúaknak

 

 

 

A Villanykörte Összeesküvés - A Tervezett Elavulás története

 

 

1956 – Franco tábornok katonai segítséget akart nyújtani a magyar forradalomnak

 

Hol halt meg Petőfi?