Pénzisten papjai

 

Pénzisten papjai

"Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak. Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül. Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebéből a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelő személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk. Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetősége, valamint más vezető személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez - mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országa ikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni."

Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből

 

 

 

A kamattal terhelt pénz számos anomáliát szül, amely folytonosan adósságba sodorja a társadalmat.
Az egyik ilyen mechanizmust „pénzteremtésnek” hívják, holott, mint látni fogjuk senki sem nyomtat több bankót. (Az alábbi levezetés Vezér Szörényi László nyomán készült.)
Egy ügyfél betétként készpénzt helyez el a bankban. A bank a betét után betéti kamatot fizet. A bank kihelyezheti hitelbe

a betét összegének 98%-át, 2%-ot meg kell tartania belőle, ez a kötelező banki tartalék. A kihelyezés szintén kamatra, a betéti kamatnál magasabb hitelkamatra történik.
Valamikor bejön a bankba egy másik ügyfél, aki hitelt vesz fel, mégpedig azt a 980 Ft-ot, amit a bank hitelbe kihelyezhet. Az ügyfél a hitel összegével fizet, pl. vásárol valamit. Miután az eladónak fizetett, az eladó bemegy egy másik bankba és beteszi az összeget a betétszámlájára. Ezután újra kezdődik a folyamat, a 980 Ft 98%-át, azaz 960,4 Ft-ot ez a bank szintén kihelyez hitelbe, ami
előbb-utóbb megint visszakerül valamelyik bankba és a folyamat kezdődik újra, azaz a bank a
960,4 Ft 98%-át újra kihelyezi.
Tetszőleges számú tranzakció esetén, egy olyan mértani sorozat jön létre:
SUM ( 980 + 960,4 + 941,1 + ..... ), melynek határértéke tart az 50000-hez.
Nézzük meg, hogy mi is történt! Volt eredetileg 1000 Ft készpénz a rendszerben, amit a bankok rendszere megtöbbszörözött számlapénzként a hitelnyújtáson keresztül, mégpedig majdnem az 50-szeresére, vagyis 1000 Ft készpénz után közel 50 000 Ft számlapénz jöhetett létre. Az 50-szeres multiplikátor pont a kötelező banki tartalékráta (2%) reciprokának felel meg.
.....
.....
Vegyük számba, mi történik akkor, ha az összes tranzakció befejeződik! A hiteltörlesztés folyamán a teremtett számlapénz megsemmisül, és az 1000 Ft készpénz visszakerül eredeti tulajdonosához.
A végén marad:
• 4.900 Ft haszon a bankoknál, és
• 4.900 Ft adósság az ügyfeleknél.
A rendszerben paradox módon nem maradt pénz, de mégis maradt adósság. Ha viszont nincs pénz a rendszerben, akkor ezt az adósságot sem lehet visszafizetni, mert nincs miből. Röviden összefoglalva, a jelenlegi kamatos kamatra és a pénzteremtésre alapuló bankrendszer egy állandó adósságspirált hoz létre, amiből matematikailag (és közgazdaságilag is) lehetetlen a kitörés.

 

A háttérhatalom a pénzt a világ urává tette.

A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság.  Terveik alapján  születnek meg a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító döntések. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs, és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg-tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak.. (Dr. Drábik János)

Ma a bankok uralma alatt a nemzetek eladósítása folyik. Ezt mindenki a saját bőrén tapasztalja. Oda vezetett, hogy emberek ezreit lakoltaják ki saját otthonukból a bankoknál való eladósodás miatt.

Pénzügyi rabszolgaságban élünk.

 

Miből lesz a pénz?

 

Virtuális pénz

 

A háború a pénz világában folyik

 

Mi a pénz?

 

Ébresztőfilm a hitelrendszerről

 

Ki az a FED?

 

FEDERAL RESERVE
(How does it really operate?)
https://www.newyorkfed.org/banking/frauds_scams.html

 

"A tőkének védenie kell önmagát minden áron, törvényi és egyéb utakon egyaránt. Az adósságokat be kell hajtani, a kölcsönöket és a jelzálogokat pedig le kell foglalni, amint lehetséges. Amikor a törvényes eljárás keretében az átlagember elveszíti az otthonát, sokkal engedékenyebbé válik és a vezető pénzemberek ellenőrzése alatt lévő vagyon tulajdonosai által a törvény szigorának köszönhetően irányítható lesz.
Otthontalan emberek nem fognak veszekedni a vezetőkkel. Ez köztudott a világ kormányzására hivatott pénzuralmi rendszer irányítói számára. Azzal hogy az embereket megosztjuk, rávehetjük őket arra, hogy jelentéktelen kérdések fölötti vitákra pazarolják energiájukat, miközben mi a tanítók szerepében lehetünk. Így diszkrét lépésekkel bebiztosítjuk önmagunk számára azt, amit már elterveztünk és sikeresen végre is hajtottunk."
(Bankárok Kiáltványa (The Bankers Manifesto 1934))

 


https://www.healthfreedom.info/Federal_Reserve_Fraud.htm
https://www.whale.to/b/mullins5.html
https://www.conspiracyplanet.com/channel.cfm?ChannelID=114

 

Sandor Olasz 2012. november 20. 8:27
Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság megértésével, 
a következő sorok segíthetnek: 
1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10 dollárért.

2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.

3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10 dollárt. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. 
Erre az ember bejelentette, hogy 20 dollárt ad egy majomért. 
A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.

4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25 dollárra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.

5. Erre a férfi közölte, hogy 50 dollárt ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.

6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35 dollárért, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50 dollárért."

7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.

8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...és a globalista-kapitalista világban


https://www.youtube.com/watch?v=g32ObW8PoOg
https://www.jesus-is-savior.com/Evils%20in%20Government/Federal%20Reserve%20Scam/federal_reserve.htm

 

Kövesd a pénz útját!

 

A központi bankot soha nem világították át:

 

 


https://www.scam.com/showthread.php?t=25847
https://dailycaller.com/2012/02/25/british-lord-fell-for-15-trillion-federal-reserve-scam/

 

Szinte elképzelhetetlen mennyiségű pénzt loptak el

 

Országunk államadóssága nőttön-nő, akárcsak a többi államé a Földön. A Föld csaknem összes állama visszafizethetetlen adósságterhekkel rendelkezik a világbankok felé, mint amilyen a Nemzetközi Valutaalap, más néven az IMF is. Az USA államadóssága 100 dolláros bankjegyekből kirakva_2.jpgA világ legnagyobb államadósságával az Amerikai Egyesült Államok rendelkezik, ami jelenleg (2012. február) eléri a 15 000 milliárd amerikai dollárt. Ha ehhez hozzáadjuk a nem állami szektorból származó adósságok (háztartások-, önkormányzatok, stb.) mértékét, akkor az Egyesült Államok teljes adósságállománya meghaladja az 50 000 milliárd US dollárt. Az USA népessége 313 millió fő, így ez lakosonként nagyjából 180 ezer dollár adósságot jelent, ami mai árfolyamon számolva, megközelítőleg 40 millió magyar forintnak megfelelő összeg. Annak érdekében, hogy fogalmunk legyen arról, vajon ez mekkora nagyságrendű lehet, mellékelek egy ábrát, amin 100 dolláros bankjegyekből van kirakva a 15 000 milliárd dolláros államadósság, melyhez nem nehéz hozzágondolnunk az USA teljes eladósodottságát, ami ennek a pénzmennyiségnek valamivel több, mint 3-szorosa.

Forrás: https://nemadjukfel.blog.hu/2012/02/17/2_ebredj_fel_semmi_sem_az_aminek_latszik

 

Kihatás Európára


Megdöbbentő csalás a bankok részéről!

 

 

A nagy görög bankrablás

 

Drábik János - Kik a piacok? Mi az államháztartási hiány? Kik a hitelminősítők?

 

 

"A legtöbb ember időnként belebotlik az igazságba, de többségüknek sikerül összeszednie magát és menni tovább, mintha mi sem történt volna." (Winston Churchill)

 

 

 
"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint azt a beavatatlanok gondolják." (Benjamin Disraeli)
 
Most tényleg le a kalappal Drábik úr előtt, amilyen tömören, lényegre törően és még az átlagember számára is érthető módon vázolja a világgazdaság, a "piacok", az adósságalapú pénz és a hitelminősítők SOHA KI NEM MONDOTT és SZÁNDÉKOSAN ELHALLGATOTT MŰKÖDÉSÉT !

Mi is az a sokat hallott piac? Hogyan működik a valóságban és kik is azok, akik bebújtak eme hangzatos fogalom mögé ?
Mi az államháztartási hiány, és miért mindig negatív ?
Kik azok a hitelminősítők? És ki fizeti őket ?
Mi történt a rendszerváltás előtt néhány évvel, amit mai napig nyögünk ?

Ezt a 16 perc videót mindenkinek kötelező megnéznie és már senki nem mondhatja, hogy nem érti vagy nem látja át a jelenlegi helyzetet..., hogy miért nem lehet és nem tudnak nemzetek kikeveredni a nemzetközi pénzkartell karmaiból és a véget nem érő adósságspirálból ......

Osszátok és terjesszétek minél nagyobb körben! Nem lehet addig továbbjutni sehová, míg ezt mindenki meg nem érti, fel nem fogja és be nem hozzuk a köztudatba !

Aki ezeket mint újságíró, riporter, gazdasággal foglalkozó szakember, de akár egyetemista kérdésként nem teszi fel.... súlyos mulasztást követ el.... és a kollektív tájékozatlanságot erősíti, ami miatt ez a rendszer zavartalanul működhet. (SBG Buddha) 



" Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, amellyel a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki tovább 24 óránál." 
- Henry Ford
 
"Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus, könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását elsősorban rejtett eszközökkel éri el." - John F. Kennedy

 

Kína temeti a dollárt?

 

Miért szállíttatta el aranytartaléka kétharmadát a Bundesbank Londonból?

 

 

Válság: cél, hogy elszegényedjünk

 

 Szinte elképzelhetetlen mennyiségű pénzt loptak el

 

Pénz pénz pénz

 

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/VxRDEJ1xcoQ" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 


Devizahitel

 

Devizahitelesek ügye


Felhívás a kilakoltatások elleni tüntetésre (2012 április 19)   


Bankvilág

 

 

 

A pénz urai

 

Görögország sorsára juthatnak más országok is, közöttük Magyarország

 

2012 július 1.-i cikk - Az egész világra kiterjed a Londonban héten kirobbant bankárbotrány és korrupció !

 

 

Világ-Panoráma 2012-08-03

Uzsorakamatokkal a jövőbe. Vendég: Bunyevácz Zsuzsa író

 

Az amerikai adósság szélsebesen növekszik

 

Hogyan működik a MNB?

 

Jacob Rothschild, John Paulson és Soros György is a pénzügyi katasztrófára játszanak - Arany Magyar

 

 

Görögországi helyzet 2012 november:

 

Az évszázad legnagyobb csalása Magyarországon! Ébresztő Magyarok!

 

A vállalat, azaz a pénz birodalma